2017. 10. 12.

Nem csak üvegfal mögül mutatják a babákat


Változik a látogatási rend a Karolina Kórház újszülött osztályán. Ezután már nem csak üvegfalon keresztül nézhetik majd a rokonok a babát. Változás lesz a császármetszést követő szülés után is, hogy a család szinte azonnal együtt lehessen az újszülöttel.

20171012mosonvarmegye

Fél éve vezeti dr. Szijjártó László a mosonmagyaróvári Karolina Kórház gyermek-, illetve újszülött osztályát. A főorvos a kezdetektől szeretné a modern, nyugat-európai szakmai elveket követő gyakorlatot megerősíteni és teljessé tenni az általa vezetett osztályokon. Mint mondja: célja, hogy beteg- és szülőbarát, a szülőket partnernek tekintő ellátás alakuljon ki. Ennek érdekében több újítást is bevezetett az újszülött osztályon. Változtattak azon a gyakorlaton, hogy a szülés utáni első napokon az újszülöttet elkülönítik az anyától és csupán a szoptatás idejére vannak együtt. A főorvos mint mondja: indokolatlan ez az elkülönítés, ezért már a szülést követően azonnal, a nap huszonnégy órájában együtt van az baba az édesanyával.

Dr. Szijjártó László hozzátette: az elkövetkezendő hetekben a látogatási rendet érintő változtatások bevezetését tervezik. Céljuk, hogy ne zárják ki a családtagokat abból, hogy érintkezhessenek a babával. Jelenleg ugyanis egy üvegfalon keresztül láthatják a rokonok, barátok az újszülöttet. A főorvos szerint felesleges ez a korlátozás, hiszen amennyiben a látogatók nem szenvednek valamilyen fertőző betegségben, illetve higiéniai állapotuk is megfelelő, semmiféle veszélyt nem jelentenek az újszülöttre. Az új rend szerint megmarad ugyan a délelőtti és délutáni látogatási idő, ám az anyukák az étkező helyiségbe kivihetik majd babájukat. Fontos azonban, a zsúfoltság elkerülése érdekében, hogy egy kismamát, illetve babáját egyszerre ne csoportosan, hanem két-három rokon, barát látogassa egyszerre.

Ugyancsak változtatásokat tervez a főorvos a közeljövőben a császármetszést követő újszülött ellátásban az anya, baba és az apával való találkozás rendjében. Dr. Szijjártó László elmondta: ilyen esetekben sajnos még nem lehetséges, hogy az újszülött és az anya azonnal együtt maradhassanak az “arany órában”. Ezért arra törekednek, hogy a lehetőségeikhez képest minél kisebb mértékben térjenek el a normál szülés utáni időszaktól. Az újszülöttet az anyaméhből való kiemelése után az újszülött ápoló és a gyermekorvos fogadja, szárazra törli és megvizsgálja az anya feje melletti vizsgáló asztalon, úgy, hogy az anya láthassa, hallhassa. Ez pár percet vesz igénybe. Ezt követően, a babát az anya arcához helyezik, összebújhatnak, megpuszilhatják egymást. A főorvos szerint ilyenkor az addig sokszor síró gyermek elcsendesedik, megnyugszik és láthatóan élvezi a találkozást édesanyjával. E rövid ismerkedés után az újszülöttet elviszik a hideg műtőből az újszülött osztályra, ahol lehetőség lesz arra, hogy az édesapával legyen együtt, amíg az anya a műtőből visszaérkezik. Az újszülött osztályon az erre a célra kialakított szobában az apa, esetleg nagyobb testvérrel, vagy valamelyik nagyszülővel várhatja majd a babát. Amennyiben az apa igényli, lehetőség lesz bőr-bőr kontaktusra a gyermekével. Javasolják  fényképek készítését is, amit az anya később megnézhet, így nem marad ki teljesen az első találkozások örömteli pillanataiból. A műtőből az anyát a szülészeti kórterembe viszik, ahol az ágyába kerül és a szülésznői kontroll után az ágyával betolják majd az apához. Arra törekednek, hogy ez lehetőleg a szülést követően egy órán belül megtörténjen. Itt körülbelül fél órán át együtt lehet majd a család: anya, apa, az újszülött és esetleg nagyobb testvér.

Forrás: mosonvarmegye.net

 





Cikkek

Orvosi műszer lett a húszforintosokból

Egy nyelőcső, gyomor és a patkóbél betegségeinek kimutatására használatos új gasztroszkópot szerzett be a mosonmagyaróvári Karolina Kórház a Mosonmagyaróvár Térségi Társulás 1,8 millió forintos támogatásával. Lakosonként húsz forintot összeadva.

Részletek

2018. 03. 22.

Összefogásból életmentő készülék

Egy életmentő készüléket, úgynevezett Lifepak bifázisos defibrillátort sikerült beszerezni széleskörű összefogással a mosonmagyaróvári Karolina Kórház sürgősségi osztálya számára. Az eszközt a minap adták át ünnepélyes keretek közt.

Részletek

2018. 01. 31.

A sürgősségin nem a megfázást kezelik

Két és fél éve működik úgynevezett triage rendszerrel és önálló osztályként a Karolina Kórház sürgősségije. Az osztály tulajdonképpen a kórház kapuja, hiszen ide jönnek az utcáról a sürgős ellátást igénylők és ide futnak be a mentők is. Havonta átlagosan több mint ezer beteg keresi fel a sürgősségit.

Részletek

2017. 11. 14.

Életmentő eszközre gyűjtenek

Egy életmentő készülék, az úgynevezett Lifepak bifázisos defibrillátor beszerzése érdekében kezdtek gyűjtésbe Mosonmagyaróváron. Az eszközre a Karolina Kórház sürgősségi osztályán lenne szükség.

Részletek

2017. 10. 23.

Nem csak üvegfal mögül mutatják a babákat

Változik a látogatási rend a Karolina Kórház újszülött osztályán. Ezután már nem csak üvegfalon keresztül nézhetik majd a rokonok a babát. Változás lesz a császármetszést követő szülés után is, hogy a család szinte azonnal együtt lehessen az újszülöttel.

Részletek

2017. 10. 12.

Változások a Karolina Kórház Szülészetén

Sokan várták már a változásokat, igazán bababarát lett a Karolina Kórház Szülészeti és Újszülött osztálya

Részletek

2017. 07. 06.

Copyright © 2018. - Karolina Kórház-Rendelőintézet - All Rights Reserved
Designed and created | cYBERsILENCE2018 ®