2018. 09. 27.

Összefogás Karolina Kórházért - Fogadj örökbe egy szívdobbanást!


A Kisalföld „Fogadj örökbe egy szívdobbanást!" mottóval gyűjtést indít a Karolina Kórház intenzív osztálya (ITO) javára. A cél legalább tizenkétmillió forint.

Ennyiből ki lehetne cserélni az intenzív osztály számítástechnikában matuzsálemi korúnak számító, tizenöt éves betegőrző monitorait. Ez erősítené az ellátás biztonságát, minőségét, s könnyítené az egészségünket óvók munkáját is.

20180927ito01A Karolina Kórház intenzív osztályán dr. Fodor Gábor és dr. Hidi Eszter bíznak a támogató „örökbefogadók" nagylelkűségében. Fotó: H. Baranyai Edina

A kezdeményezés a kórház már többször bizonyító orvosaitól indult. Támogatta a célt a Karolina vezetése, a Kisalföld pedig örömmel szervezi a kampányt. Tevékenyen részt veszünk a gyűjtésben is, sőt, a Lapcom Jóakarat Hídja Alapítványa indulásként máris félmilliós támogatást szavazott meg az ITO-nak.

Ezenfelül a lap felajánlja azt is, hogy a legnagylelkűbb adományozókat hasábjain be is mutatja. Mi folyamatosan beszámolunk a gyűjtés állásáról. Bízunk benne, hogy erőfeszítéseinket siker koronázza, s együtt mondhatunk köszönetet Önnek a Karolina dolgozóival és betegeivel az idei advent kezdetén.

Számítunk a térség vállalkozásaira, civil szervezeteire, magánszemélyeire. Adományuk közvetlenül a kórház alapítványának számlájára kerül.

Támogató visszajelzés egészségügyiseknek

– Mint rendszeres olvasójuk, nagyon örültem a napilap egészségüggyel kapcsolatos kampányainak, így a mostani „Fogadj örökbe egy szívdobbanást! – A Kisalföld a Karolina intenzív osztályáért" elnevezésűnek is. A korábbi adományokkal sikerült biztonságosabbá, szélesebb körűvé tenni az ellátást – mondta lapunknak dr. Bertalan István, legújabb kampányunk kedvezményezettje, a Karolina Kórház főigazgató főorvosa.

20180927ito02Dr. Bertalan István nagy örömmel üdvözölte a kampányt

A túlterhelt egészségügyi dolgozóknak ugyanakkor pozitív visszajelzés egy-egy ilyen akció. „Úgy tudom, hogy a stroke-kampány és a Segítő kéz a rákbetegekért kezdeményezés is anyagilag nagyon sikeresen zárult, hiszen a célzottnál több adományt tudtak összegyűjteni. Ezekkel a forintokkal sikerült biztonságosabbá, szélesebb körűvé tenni az ellátást. Minden jobbító szándékú kezdeményezés segít az ellátórendszernek, sőt, annak hatása gyakran megtöbbszöröződik. Mindezek mellett legalább olyan fontos, hogy a Kisalföldön keresztül olyan információkat juttatnak el az olvasókhoz, melyek a lakosság egészségtudatosságát fokozzák. Ez biztosan rásegít az egészségpolitika által tervezett szűréskampányra" – osztotta meg véleményét a főigazgató.

– Nagyon örültem dr. Fodor Gábor kollégánk kezdeményezésének, aki jelenleg részfoglalkoztatásban segíti a Karolina Kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályának munkáját. Ismertsége jó üzenet, és reményt ad arra, hogy ez a kampány is sikerrel zárul majd. Mint fiatal szakorvos több intézményben is szerzett már tapasztalatokat. Külsős szemmel mérte fel az intenzív osztály lehetőségeit, korlátait és ennek figyelembevételével tette meg javaslatait az ellátás fejlesztése érdekében. Ő javasolta, hogy a régi, gyakran meghibásodó monitorokat a betegbiztonságért cserélni kellene – hangsúlyozta a kórházigazgató. Hozzátette: reméli, hogy az újabb Kisalföld-kampányunkat támogatják majd azon helyi és környékbeli vállalkozások, amelyeknek dolgozóit s hozzátartozóit is a Karolinában látják el.

– Egyre nagyobb gond az idős emberek intenzív terápiás szükséglete. Kórházunk struktúrája erre a célra kiválóan alkalmas, hiszen az intenzív osztályról a szubintenzívre, majd az aktív rehabilitációs osztályra, továbbá a krónikus belgyógyászatra vagy az ápolási osztályra kerülhetnek a páciensek. A fejlesztések célja az ellátás színvonalának további emelése, hiszen minél jobb ellátást tudunk számukra biztosítani, annál gyorsabban tudnak meggyógyulni, ami megkönnyíti a betegek és hozzátartozóik mindennapjait is – zárta szavait dr. Bertalan István.

Évente 130 életveszélyes állapotú beteg

– A „Fogadj örökbe egy szívdobbanást! – A Kisalföld a Karolina intenzív osztályáért" kampánytól azt reméljük, hogy le tudjuk cserélni a jelenlegi, tizenöt éves monitorrendszerünket. Nagyon örülnénk egy saját ultrahangkészüléknek és egy magas áramlású légzéstámogató rendszernek is – tudatta dr. Hidi Eszter, az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztály vezetője.

Az osztályon jelenleg használt monitorrendszer tudása ugyan megfelelő, ám állapota erősen elhasznált. Az intenzív osztályon – jellegéből fakadóan – gyakran kell záró fertőtlenítést végezni, mely fokozatosan roncsolja a berendezéseket. Egy ilyen monitorrendszer jelenleg nyolcmillió forintba kerül: az osztály valamennyi (hét) ágya mellett működik egy monitor, melyből összegyűjtik az információkat egy központi szerverre és az egy központi képernyőről is követhető.

– Azok az eszközök, melyeket a kampány keretében kívánunk megvásárolni, osztályunk zavartalan működését, a gördülékeny betegellátást tudják biztosítani. A mostani rendszerünket a csere után átadnánk a kisebb terhelésű kardiológiai szubintenzív osztálynak – szögezte le az osztályvezető.

20180927ito03Tizenöt éves monitorok őrzik a betegek szívdobbanásait. Fotók: HBE

A Karolina Kórház ezen osztályán egyébként évente átlagosan 130 súlyos, életveszélyes állapotú beteget kezelnek. Ez a szám évek óta stagnál, viszont a betegek egyre súlyosabb állapotban kerülnek be, és hosszabb ideig tart kezelésük is.

– A mosonmagyaróvári kórház méretéhez képest talán nagynak tűnhet a hétágyas intenzív osztály, ám megvan a létjogosultsága. Ahogy az osztály megmaradásának, megtartásának is – tette hozzá a szakember.

Ők is megérdemelnék a támogatást

Ezen kampányunk ötletgazdája az idén Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjjal kitüntetett dr. Fodor Gábor. A fiatal orvos munkájáról már többször írtunk napilapunkban, főként a balesetében nyaktól lefelé megbénult Foki Niki története kapcsán.

– A győri kórház orvosaként beleláttam a Kisalföld eddigi, rendkívül sikeres kampányaiba. Azon ötletem támadt, hogy a Karolina Kórház is megérdemelné ezt a támogatást. A kezdeményezésemet lelkesen, örömmel fogadták. Sikeres kampány esetén a betegellátás minőségibb javulását lehetne elérni, amivel az intenzív osztály, illetve az egész intézmény jól járna – vélekedik Fodor doktor.

Az elsődleges cél egy új betegőrző monitorrendszer kiépítése lenne, de távolabbi célkitűzéseink is vannak, mint például légzéstámogató rendszerek, illetve ultrahangkészülék beszerzése, melyek mind az aneszteziológiában, illetve az intenzív/sürgősségi osztályon is a gyógyítást szolgálhatnák. A modern eszközökkel lecserélhetnék a húsz éve használt készülékeket.

„Itt vagyunk, fontosak vagyunk"

– Ez a kampány ugyanakkor az itt dolgozóknak is szól, hogy itt vagyunk, fontosak vagyunk. Magam fiatal orvosként nem azt választottam, hogy külföldön akarom a tudásom kamatoztatni, inkább itthon gyógyítom a betegeket. A mosonmagyaróvári kórház szívesen látja a fiatal szakembereket, a győri kórházban töltött teljes állás mellett más szemlélet, tapasztalat megszerzésével tudom bővíteni tudásomat, ami gyógyító munkám további fejlődéséhez vezethet.

Remélem, inspiráló a kezdeményezésünk, ha azt tűzzük zászlónkra, hogy a lehető legmagasabb színvonalú ellátást igyekszünk biztosítani betegeink számára. Megvalósítása érdekében pedig nem félünk segítséget is kérni. Deák Ferenc szavait idézve: „Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény" – fogalmazott dr. Fodor Gábor.

 

Számlaszámuk

Mosonmagyaróvár és Vonzáskörzete Lakosságának Egészségügyi Ellátásáért Alapítvány:
11737076-20050980 (átutalásnál kérjük megjegyezni: „Fogadj örökbe egy szívdobbanást!"

 

forrás: Kisalföld
VIDA ISTVÁN-MÉSZELY RÉKA
2018.09.07. 08:24





Aktualitások

Értesítés

rendelési időkről

Részletek

2018. 12. 05.

Tájékoztatás

Betegjogi képviselő helyettesítéséről

Részletek

2018. 12. 05.

Értesítés

rendelési időkről

Részletek

2018. 11. 29.

Tájékoztató

leletek kiadásáról/átvételéről

Részletek

2018. 11. 07.

Értesítés

rendelési időkről

Részletek

2018. 11. 07.

Értesítés

Rendelési időkről

Részletek

2018. 10. 18.

Értesítés

rendelési időkről

Részletek

2018. 10. 17.

Összefogás Karolina Kórházért - Fogadj örökbe egy szívdobbanást!

A Kisalföld újabb közösségi kampányt indít a Mosonmagyaróvár környéki emberekért. Ezúttal a Karolina Kórház intenzív osztályát segítjük. Korszerű őrző monitorok kellenek oda, hogy javuljon a térségi betegek ellátásának biztonsága. Számítunk az Ön nagylelkűségére is.

Részletek

2018. 09. 27.

Értesítés

rendelések időkről

Részletek

2018. 08. 17.

Értesítés

rendelések időkről

Részletek

2018. 07. 24.

Copyright © 2018. - Karolina Kórház-Rendelőintézet - All Rights Reserved
Designed and created | cYBERsILENCE2018 ®